2023.10.20.

Íróasztal mögül a volán mögé

Édesapám a BKV-nál dolgozott szerelőként és gyerekként már az Ikarus billenőkapcsolóval játszottam otthon a szőnyegen. Szóval valamilyen kötődésem mindig is volt a buszos szakmához. Aztán elkezdtem az Arrivánál dolgozni és természetesen érdekelt, hogy mi ez a sok kék csoda itt kint az udvaron. Igazából én mindig is az a fajta vezénylő voltam, aki ha volt lehetőség kimenni vezetni, próbajárat, satöbbi, akkor én az első sorban voltam, hogy engem érdekel, én szeretnék menni, szeretném kipróbálni, mert érdekelt, hogy mi történik a másik oldalon is. Aztán adódott egy jó lehetőség, hogy megszerezzem a D kategóriás jogosítványt – eddig csak C kategóriám volt – és úgy voltam vele, hogy nem hagyom ki ezt a lehetőséget. És ha már megszereztem a D kategóriát, akkor szeretném használni is, szeretnék kijárni vezetni, és ha erre itt van lehetőségem, akkor miért ne. Ne csak egy pecsét legyen a jogosítványomban, hogy megszereztem, tudok buszt vezetni.

 

Az, hogy valaki megszerzi a D kategóriát, aztán a PÁV-ot, majd a GKI-t, az csupán a kezdet. Utána jön a betanulási folyamat. Beleszokni ebbe nem volt olyan egyszerű. Szükség volt néhány nap gyakorlásra, pár módszerátadásra, hogy utána önállóan, egyedül kimehessek a forgalomba. De még úgy is mélyvíz volt, hogy nagyon sok lehetőséget kaptam a cégtől gyakorolni. Ennek ellenére azért nem olyan egyszerű ez a buszvezetés, mint ahogy fiatalon gondoltam, hogy beülsz és tekered a kormányt.

 

Meg kell szokni a nagy jármű méreteit. Át kell állítani az agyadat, hogy nem személyautóval vagy, hogy ne ott akarj elkezdeni fordulni, ahol személyautóval tennéd, mert ugye a kerék az jóval mögöttem van.

 

Igazából még a GKI vizsga időpontjára vártam, de már gyakoroltam utasok nélkül a telephelyen és a belső oktatóval néhány vonalon. Miután meglett a GKI vizsga, akkor mehettem ki először élesben, utasokkal egy tapasztalt buszsofőr kolléga felügyeletével módszerátadásra. De igyekszek kihasználni minden lehetőséget, hogy vezethessek. Az admin kollégák esetében heti egyszer 8 óra vezetést engedélyez a cég. Ez próbálom maximálisan kihasználni. Volt olyan hónap, hogy minden szombaton és augusztus 20-án is buszt vezettem. Ami a heti 5 nap irodai munka mellett fárasztó, de szeretem és élvezem csinálni.

 

10 éve dolgozom a cégnél irodistaként. Vezénylőként kezdtem, a sofőrökkel foglalkoztam, csoportvezetőként folytattam, megint csak a sofőrökkel foglalkoztam. Elmondták a napi problémáikat, de más hallani és más meg is élni ezeket a dolgokat. Én évekig az elméleti részével foglalkoztam a sofőrök életének, például a menetlevélkészítés, vagy a futár rendszer kezelése, most pedig kikerültem ugyanabba a közebe, és most első kézből tapasztalom ugyanazokat a dolgokat, amiket eddig csak panaszként hallottam.

 

Jelenleg a munkám során különböző forgalomszervezési kérdéseket feszegetek. Nemrég voltak próbajáratok különféle terelések kapcsán, amikre önként jelentkeztem, hogy szeretnék én lenni a tesztsofőr. Úgy gondoltam, hogy ha én meg tudom csinálni a terelést, akkor a rutinos kollégáknak ez kisujjból fog menni. Most folyamatosan adatot szolgáltatok a BKK és a Közterület Felügyelet felé, hogy milyen problémákkal találkozom vezetés közben, és ezekre találjunk megoldást közösen.

 

Vennes Dzsenifer

1 éve autóbusz-vezető