2024.04.04.

Azért szeretem ezt a hivatást, mert nincs két egyforma szolgálat

Már gyerekként is szerettem a közlekedést. De akkor szippantott be igazán ez a világ, amikor 14 évesen a Városmajor utcába költöztünk. Ezt követően a Várfok utcában lényegében BKV-s körben, a buszvezetők és a villamosvezetők berkein belül nőttem föl. Nekem akkor tetszettek meg igazán ezek a dolgok: ott volt a torony, az irányítás és engem nagyon elvarázsolt az egész hangulata, működése, maga a vezetés és a járművek színei is. Így döntöttem el, hogy elmegyek járművezetőnek. Az igazság az, hogy eredetileg mozdonyvezető és kötöttpályás szerettem volna lenni. Ahogy betöltöttem az egyes korhatárokat és lehetőségem nyílt rá, mindig megcsináltam a különféle jogosítványokat. 14 éves évesen segédmotor, 16 évesen A1, 17 évesen B, 18 évesen C és akkor már E kategóriám is lehetett, hiszen a kétéves vezetői engedélyem megvolt. Aztán 21 évesen megcsináltam a D kategóriát és egy hirtelen ötletnek köszönhetően jelentkeztem az akkori kelenföldi garázsba. Hát így lettem én autóbusz-vezető. Ez 2008-ban volt.

 

Korábban már dolgoztam egy rövid ideig az Arrivánál, csak akkor még VT-Transmannak hívták. Akkor még itt voltak a botváltós MAN-ek és akkor én azért is mentem el, mert azokat a buszokat nagyon nehéz volt vezetni. Viszont nagyon sok helyen megfordultam, sok mindent kipróbáltam az életben. Dolgoztam a közterület-felügyeleten, a kerületőrségnél, a Corvinus Egyetemen az oktatástechnikán. De valahogy éreztem, hogy mindig visszavárt az autóbusz-vezetés. Egyedül a dél-pesti garázsban nem vezettem még autóbuszt Budapesten, de azt leszámítva minden garázsban dolgoztam  már.

 

Azért szeretem ezt a hivatást, mert nincs két egyforma szolgálat. Itt tényleg bármelyik pillanatban megtörténhet bármi. Voltak természetesen nagyon kedves szituációk és voltak nehezebb napok is, de ez adja a buszvezetés szépségét. Sokszor el szoktam mondani, hogy aki huzamosabb ideig benne van ebben a szakmában, annak kialakul egyfajta hatodik érzéke a forgalommal kapcsolatban. Például már előre megérzed, hogy az az autó ki fog fordulni eléd, vagy az a gyalogos le fog lépni a járdáról. Tehát egy kicsit a többi közlekedő agyával is meg kell próbálni gondolkodni és kialakul egyfajta koncentrált figyelem, ami segít jobban átlátni az egyes szituációkat és elkerülni a bajt.

 

Volt idő, amikor garázsmenetben még kellett utast szállítani. Akkor még Ikarus 415-ösökkel járkáltunk. A 28-as autóbuszt vezettem (ez a mai 155-ös viszonylatnak felel meg) és a Zugligeti útról álltam be a garázsba. Szeptember vége, október eleje volt. Esett az eső. Egy fiatal srác a kerékpárjával defektet kapott és ott állt a megállóban. Megkérdezte, hogy a Móricz Zsigmond körtérig el tudnám-e vinni, mert a biciklijével egyik buszra sem engedték fel. Szóval felvettem és elvittem. A buszon úgysem volt senki, a garázsba pedig végül egy kis kerülővel mentem.

 

Amiért tudom javasolni az autóbusz-vezetést az érdeklődőknek, az a biztos és kiszámítható megélhetés, a korszerű buszok (hiszen ezeket az modern, új buszokat már sokkal könnyebb kezelni, mint a régi Ikarusokat) és lehet jó kapcsolatokat, barátságokat is kialakítani úgy az utasokkal, mint a kollégákkal. Tehát aki szeret emberek között lenni, nem szereti a monotonitást vagy azt, hogy egész nap egy irodában kell ülni, annak mindenképpen tudom ajánlani. Dolgoztam én is irodában, de ott nagyon bezárva éreztem magam. Az is egy nagy pozitívum, hogy ha betartod a szabályokat, az előírásokat és becsületesen elvégzed a feladatodat, akkor itt az Arrivánál nem macerálnak. Ráadásul nagyon családias a hangulat, próbálnak mindenben támogatni és segíteni. Nekem ez a személyes tapasztalatom. Az utasokkal sem volt soha konfliktusom, ha volt is valami nézeteltérés, akkor azt a helyszínen, szóban elintéztük, de tettlegességre sosem került sor. Nyilván vannak könnyeben és nehezebben kezelhető utasok, de a sofőr hozzáállásán is nagyban múlik, hogy hogyan megoldódik-e a helyzet.

 

Deák Cs. Krisztián

16 éve autóbusz-vezető